A torta ami Isteni lett, de nem úgy mint ahogy az elsőre hangzik
Van amikor úgy formál Isten, hogy nem a külső körülmények által, hanem belülről végzi. Furcsa ez, de Isten rendezés alá vette egy részét az életemnek, amiről nem is tudtam, hogy nincs rendbe. Azt hiszem ez csak rá és rám tartozik, úgyhogy nem is erről írnék most. Inkább csak a mai furcsa napom lezárásaként, jól esik most ez a pár sor.
Az úgy kezdődött, hogy amúgy sem vagyok toppon a napokban, az említett formáltatás miatt, illetve biztos a nyári szünet vége is érződik, mert elég terhelő egész nap a gyerekek csicsergését hallgatni, rosszabb esetben bömbölését, üvöltését, veszekedését, éneklését de leginkább ezeket váltakozva. Azt tudatta velem Isten mostanában, hogy többet kell foglalkozzak az Ige ismeretével, így ma reggel hallgattam egy rövidebb istentiszteletet. Próbálok naponta-kétnaponta valamilyen kardio mozgást végezni, futni vagy elliptikus trénerezni. Ma elliptikus trénerezés közben hallgattam a prédikációt. Csongori misszió, Értetlenség címen, itt meghallgatható. Nagyon megragadott az üzenet, fel is írtam ezeket a gondolatokat belőle:
-Csak annyira változtatja meg az Ige az életünket, amennyire mi hiszünk benne. Amit nem hiszünk, az nem hoz változást. Ha valaki nem akar változni, az értelme zárva marad az Ige előtt. Az lesz számonkérve rajtam: -miben hittem, mit tettem? Az igehallgatás milyen emberré tett CSELEKVŐ vagy BESZÉLŐ emberré?
Ennyi volt röviden az üzenet. Na ezzel most mit kezdjek? Hát akkor még nem tudtam, hogy lesz mit! Hogy nem csak egy tortát készítek ma, hanem megélem ismét, a 127. zsoltár kezdő sorait: emberé a munka, Istené az áldás – avagy, amit én kitalálok azt Isten máshogy gondolja, ez esetben konkrétan egy másik tortát készít, mint amit szeretnék.
Mai tervek:
-okmányiroda max 11-ig végzünk
-hazafelé rövid vásárlás
-ebéd befejezés, tortalap kisütése
-1órára suliba teremrendezésre bemenni
-3-ra végzünk, egész délután tortát készítünk
A nyáriszünet utolsó napjait éljük, vágjuk a centit, mit kell még elintézni ebben a pár napban. Egész jól állok, iskolai dolgok nagyrészt megvásárolva, iskolatáskák kimosva. A fiunk személyije lejárt nyáron, pár napja voltam intézni, de kiderült vagy apuka jelenléte is szükséges vagy vigyek egy két tanú előtt kitöltött papírt, hogy az apja az apja 🙂.
Sebaj, a képet megcsinálták a gyerekről, alig kellett fél órát várni, majd visszajövünk pár nap múlva a kitöltöttt papírral. Na ez ma volt, mikor is rekord sokan voltak, két és fél órát voltunk az okmányirodában, nem vittünk se olvasnivalót, se vizet, se semmit, mert hát pár napja is olyan gyorsak voltak. A rakott krumpli félig volt kész otthon, a férjem dolgozik a szobájában, a lányoknak engedtem TV-zést, remélve hogy gyorsak leszünk, és pontosan tudják mit nézhetnek, a reklámoknál leveszik a hangot. Férj szülinapi tortáját is ma kellene elkészíteni mellesleg. Na 12:15-kor végeztem a fiunkkal, aki már eléggé unta a várakozást szegény, utána be kellett ugorjunk boltba, mert se kolbász, se tejföl a krumplira, meg a torta hozzávalói is hiányosak voltak. És jó lett volna 13 órára beérni termet rendezgetni a középső lánykánknak. Mire hazaértünk és ebéd is lett ¾ 2 volt. Leraktam az ovisunkat aludni, nem is ebédeltem, siessünk rendezgetni. Na mire ott is végeztünk, irány haza tortát sütni. Beszaladtunk lisztért még, bio liszt a pékségben. Hát sikerült a kocsi oldalán a fényezést felkarcoljam 🙁. Mire hazaértem nem annyira voltam jókedvű, de csak az az Ige volt bennem, amit reggel is hallottam: a világon nyomorúságotok van – Isten nem mondja, hogy jó dolgunk lesz itt. Akkor most ezekre hogyan reagálok? Ráül a napomra, és rosszkedvű leszek, vagy megpróbálom összekapni magam? Ezeken dillemmáztam magamba, kicsit puffogva, hogy milyen béna ez a nap, kicsit félve, mit szól férj a kocsihoz, jó kis szülinap.
Na az elképzelésem az volt, akkor csináljunk most ebből egy jó napot! Süssünk tortát a gyerekekkel, ez lesz apa fő ajándéka, most hiper-szuper szépre csináljuk!!! Kinéztem hetekkel ezelőtt a receptet: Pisztáciás-málna torta! Recept itt. A kedvencei, és nagyon puccosan néz ki! Elég jó vagyok tortakészítésben, még papírom is van róla, mi baj lehet, kisujjból meglesz! Málnát nem kaptam az egész városban, akkor lesz epres, az van a fagyasztóba, legyünk rugalmasak! Vettem egy félkilós pisztáciát, gyerekek megpucolták pillanataok alatt.
Elkezdtük csinálni, de mivel egész nap alig voltam az ovis lányommal, minden módon próbálta felhívni magára a figyelmemet. Énekelt, zajongott, amikor ment a robotgép túlharsogta. Azt hittem szétrobban a fejem, az egyik barátnőm sincs túl jó passzban, írt egy üzenetet, mire megírtam milyen nehéz napom van. Azt írta akkor imádságra fel, csak az segít. Felmentem az egyik gyerekszobába, és a reggeliekre visszaemlékezve, hogy csak akkor tudok változni, ha hiszek benne, kértem Istent segítsen! Ezt én egyedül nem bírom! Ki fog törni ez a vulkán. Még nem lett könnyebb, de éreztem, hogy nem fogok veszíteni, akkor sem, győztes vagyok Istennel, gyerünk vissza a földszintre. Csak előbb bementem a férjemhez, hogy a kocsi karcolás terhét elmondjam neki, ezt legalább leraktam odafönt. Vissza a ringbe, a földszinti kis cukrász csapatomhoz. A piskótát kisütöttük egész simán. Kihűlt egy óra alatt, optimális esetben reggel sütök tortát, hogy délutánra teljesen kihűljön. Akkor verjük fel a mascarponét kemény krémnek. Olyan szinten kicsapódott pillanatok alatt a mascarpone, hogy ilyet még nem is láttam, csak tejszínhabnál. Hűtve volt, nem értem miért tette. Kisfiam nem nagyon tudja elviselni, ha valami nem úgy sikerül, ahogy tervezve volt. Sebaj gyerekek, elugrottam a közeli boltba, veszek másikat. Egyre drágább lesz így ez a torta, dehát hiper-szuper lesz na! Újabb adag mascarpone, felvertem, gyönyörű habos hófehér, megkóstoltam, keserű mint az epe!!! Á, a fiam volt tanúja a dolognak végig, már kezdett kétségbe esni, de olyan nyugalom volt bennem, hogy ezt megoldjuk, semmi gond, jó lesz. A keserű ment a kukába. Végül az eredeti kicsapódott mascarponéba ment túró, citromhéj, összeturmixoltam és egy csodás, selymes túrókrém lett belőle. Az eperből készült egy epervelő, de nem akart zselésedni. Amit elromolhatott, az elromlott. A tortát összetöltöttem, tettem belőle egy keveset a félfolyós eperzseléből is, szétcsúszott az egész. Borzasztó látványt nyújtott, a jobbra-balra csúszó, szép magas torta. (Mellékesen megjegyzem, a jó tortának egy titka van, elég időt kell szánni rá, hogy a piskóta kihüljön, a krémeknek legyen ideje dermedni.) Kezdett reménytelenné válni a helyzet. Na akkor szétszedtem az egészet, a krémes tortalapokat, és újraraktam egy tortaformába, hogy megtartsa az oldalát, és ment be a hűtőbe. A túróba tettem zselatint, és összefogta végre, kezdett pislákolni a remény, hogy lesz mégis torta belőle. Mire a gyerekek lefeküdtek egyben volt a torta, és tudtam rá keverni egy príma vajkrémet, és immár egyedül befejeztem. Nyugalomban, csendességben. Szép mentés volt Uram, és még én is formálódtam közben. Nagyon nehéz volt átélni, káosz az egész, de mégis hittem, hogy Isten jót fog kihozni belőle, és lám, csak hinni kell.
