Éjszaka jön a Mikulás! Ho-Ho-Ho, de izgi! Van nekünk egy 6 éves ovisunk, aki nem is feltételezi, hogy nincs Mikulás. Van egy majdnem 9 évesünk, aki a nagyoktól átvéve nagyszájjal hirdeti, hogy csak Nándi bácsi öltözik be a suliban Mikulásnak, de szerintem még szeretné hinni, hogy van. Aztán van a két kamasz, 12 és 13 évesek, ők tudják, hogy nincs, de serényen pucolják a cipőjüket, mert félnek, hogy üres marad. Amikor az első gyerkőceinkkel elkezdtük a Mikulás mizériát, nagyrészt a gyerekkori emlékeink határozták meg a csapásvonalat. Aztán az évek alatt finomodott. Nem szeretnénk hazudni nekik, így igyekszünk nem beszélni inkább a Mikulásról, nem belemenni nagy hantázásokba. Na jó, egyszer belementem, a férjem csak nézett rám nagy szemekkel, amikor a két kicsi gyerekünknek össze-vissza hadováltam a Mikulásról, rénszarvasokról, egyre jobban belegabalyodva. Azóta kerülöm a témát. Szent Miklósról beszéltünk nekik, Lackfi János könyve is megvan. De ha az ovis megkérdezi van e Mikulás, a legnagyobb természetességgel válaszoljuk, hogy van. A nagytesókkal is elbeszélgettem, hogy ne kezdjék el felvilágosítani a kicsit, hogy mennyire nem stimmel ez a történet, az éjszakai ablakon át bejöveteltől, a városban feltűnő Mikulásokig, és a mindenhol kapható csoki mikulásokon át. Azt hiszem az ovisoknak kell ennyi játék, és remélem, ha egyszer az Isten előtt meg kell állnom, ennyi még belefér majd.
Az ovisunkkal folytatott párbeszéd pár napja: –Anya, szerinted ki figyel minket? Kicsit gondolkoztam, mire gondolhat, válaszom: –Az Isten. –Az is, de a Mikulás is, ha nem vagyunk jók, hoz nekünk firgácsot. -Firgács?? Az mi? –Vessző, azért rossz, mert nem lehet megenni.
Egyszer tettem csak virgácsot a pár éves fiunk cipőjébe, de annyira sírni kezdett, hogy azóta nem mertem. Nálunk nincs se firgács, se virgács. Itt csak jó gyerekek vannak!
A tegnapi adventi feladat: Ma narancslevet készítünk.
A mai adventi feladat a gyerekeknek: Ma kuglófot reggelizünk, este pedig csillagszórózunk.
